Nagy Ernő és az Önkormányzat pincéje

Elérhetőségek

Csikvánd Község Önkormányzat
9127 Csikvánd,
Rákóczi F. u. 24.
Telefon: 0696739438
E-mail küldése
A Kastély felújított épülete

Elérhetőségek

Csikvánd Község Önkormányzat
9127 Csikvánd,
Rákóczi F. u. 24.
Telefon: 0696739438
E-mail küldése
Önkormányzati Hivatal felújított épülete

Elérhetőségek

Csikvánd Község Önkormányzat
9127 Csikvánd,
Rákóczi F. u. 24.
Telefon: 0696739438
E-mail küldése

Látnivalók / SZŐLŐHEGY

SZŐLŐHEGY

SZŐLŐHEGY

   Csikvánd falu jellegzetes része a szőlőhegy. A középkorban a jobbágyok kis telkeket kaptak a földesúrtól, ahová a házukat felépíthették és konyhakertet művelhettek. Ezen kívül a család nagyságához mérten kaptak ún. jobbágytelket is, hogy a megélhetésük biztosítva legyen.

   1779-ben a falu földesurai ún. „szabadságos levelet”, szerződést írtak alá. Ennek értelmében a falu határában olyan jobbágytelkek kiosztása történt, melyen a lakosság elsősorban szőlőt telepíthetett, de egyébként szabadon használhatott. Az erre a célra kijelölt terület egy 200 x 360 bécsi öl (26 ha) nagyságú enyhén lankás csererdő volt, amelyet akkor még Cserhát-dombnak hívtak. A neve később szőlőhegy, vagy röviden hegy lett. Helyi szóhasználattal a csikvándiak szőlőt kapálni nem a hegyre mennek, hanem a hegybe. És ha valaki azt mondja, hogy van hegyem, ez azt jelenti, hogy van egy 1200-2500 m²-es szőlőbirtokom.

   A telepítés a kezdeteknél tőkefejes (karós) rendszerű volt, a jobb helykihasználás miatt össze-vissza, „átabotában” ültették a vesszőket. A szőlő fajtája nem volt kikötve, de valószínű, hogy főleg az akkor elterjedt góhér, juhfark és furmint telepítése történt.

   A szerződés meghatározta a feltételeket: Az erdő kiirtására és a szőlő telepítésére 8 év állt rendelkezésre. Évente hegybírót választottak. A hegybíró értett a szőlőműveléshez és borkészítéshez, ő ellenőrizte, hogy a „jó gazda” gondosságával műveli-e mindenki a területét, a hanyag gazdától el is vehették a birtokot. Szintén évenként pásztort fogadtak a hegy őrzésére. A bort eladni Szent Mihálytól (szeptember 29-től) karácsonyig lehetett. A termés kilenced része a földesurat illette meg. A középkori dátumhoz viszonyítva elég modern volt az a kitétel, hogy a birtok örökölhető és eladható is volt.

   A művelés elkezdésével azonnal megindult a pincék építése is. A pince két helyiségből állt. 1-2 lépcsőn lehetett lejutni a külső részbe. Itt volt a daráló, a prés, a kádak, szerszámok és egyéb szükséges eszközök: kancsó, üvegek, poharak, hébér (lopó), kés, permetszerek, tölcsér, rongy, lámpa, madzag, vödör, viharkabát, tűzszerszám, gyertya, drót… és még sorolhatnánk azokat a dolgokat, amikre váratlanul szükség lehetett. Volt általában asztal és lóca is.

   A hátsó helyiségbe további lépcsőkön lehetett lejutni, itt tárolták hordókban a bort, biztonsággal a fagyhatár alatt. Ha a hordó teteje legalább 60 centiméterrel mélyebben volt a külső talajszintnél, már nem fagyott meg a bor és nem ment tönkre a hordó a legnagyobb hidegben sem. A hátsó helyiségnek csak szellőzőnyílása volt. Az építéshez a helyben található anyagokat használták.

Az építéshez a helyben található anyagokat használták. A pincék fala vastag, kiváló hőszigetelő „tömésfal” volt. A pince helyéről kiásott földet törekkel, esetleg további agyaggal és kevés vízzel összekeverték, majd zsaluzat mellett rétegenként döngölve felépítették a falat. Alapozás nem volt, a fal a vastagsága miatt szilárdan állt. Szintén döngölt agyag volt a padlózat is. Tetőszerkezetnek természetesen fagerendákat és nádat használtak. A falakat a vízlepergetés miatt bemeszelték, maradék földet pedig visszatöltötték a falak mellé.

   1848-ban (a jobbágyok felszabadításakor) a Hegyen lévő szőlőterületek különös átmenet nélkül a családok birtokába kerültek, hiszen gyakorlatilag addig is szabadon rendelkeztek velük.

   Az 1870-es években a filoxéria (Phylloxera vastatrix), a szőlőgyökértetű egy fajtája pusztította az ültetvényeket. Amerikából érkezett Franciaországba, és innen terjedt szét a gyökeres szőlővesszőkkel együtt szerte Európában. A vész elmúltával a betegségeknek ellenállóbb és kevesebb gondozást igénylő ún. direkttermő szőlők, a nova (noha), delaware (delovári, delavári) és pirosnak az otelló szőlő került az addig megszokott fajták helyére. Az új telepítés már sorokban történt, így az őszi „beszántást”, trágyázást, ill. a tavaszi „kitakarást” már ekével lehetett elvégezni, amit ló húzott.

   Egy-egy család számára egy telek birtoklása nagyon komoly segítséget jelentett a megélhetés szempontjából. A borra mindig minden korban nagy szüksége volt a magyar embernek, de a szőlőn kívül voltak gyümölcsfák és terjedtek a csemegeszőlők is. Mindenhol akadt tőkehiány és néhány négyzetméternyi üres rész a pince mellett, ahol babot, krumplit, káposztát lehetett termeszteni. Az 1930-as évek elképesztő szegénységében tehát a hegy igen nagy becsben állt. Egészében nem terjeszkedett, ugyanakkora volt, mint a kezdeteknél. Hozzájutni egy-egy kis birtokhoz szinte csak öröklés útján lehetett.

   A szőlőtermesztés megkoronázása természetesen a szüret volt szeptember végén – október elején. Mindenki rendbetette és kimosta a hordókat, előkészítette a többi eszközt is. A szőlőt aztán a családok kölcsönös segítségével leszüretelték. Ilyenkor hetekig nagy volt a mozgás a hegyben, a férfiak préselés és must töltögetés ürügyén sokáig kint maradtak, fogyott az előző évi bor utolja, és ment a nótázás. Évenként megrendezték a szüreti felvonulást ill. bált is.

   A II. Világháború után az átlag továbbra is művelte a földecskéjét és a szőlőjét, de aztán a földet be kellett adni a közösbe 1959-ben. (A szőlőbirtokot nem.) Kötelező lett az igazolt munkaviszony, és aki nem helyben (pl. a TSz-ben) dolgozott, hanem szakmát szerzett és eljárt valamelyik városba, annak mind kevesebb ideje és energiája jutott a földművelésre. Egyre több, és egyre olcsóbb lett az eladó szőlőbirtok. Az 1960-as és ’70-es években nagyon sokan elköltöztek a faluból, és mindenki szabadulni akart a hegytől is, mert több volt a gond, mint a haszon. A régi pincéken a nádtető tönkrement, a tömésfal szétázott. Az újranádazás nagyon drága mulatság lett, és alig volt már hozzáértő ember.

   Lassan, nagyon lassan jönnek rá az emberek a Hegy értékére. Az egyre silányabb minőségű bort valóban egyszerűbb volt megvenni, mint vesződni a szőlőkapálással. Csak egy idő után már senki nem lehetett biztos benne, hogy mi rejtőzik a borosüvegben, amit a boltban olcsón árultak, a jó minőségnek pedig elkérik az árát, úgyhogy a hegy újraéledt. A kordonos művelés lassan mindenhol felváltja a gyalogtőkéket.

   Az 1980-as évek végén körbevezették a vizet a hegyben. 2010-ben új hegykapuk készültek, 

és ekkor a szántóval és erdővel határos 3 oldalra vadháló is került. 2012 februárjában ünnepélyes keretek között kigyúlt a fény, azaz körbevezették a villanyt is.

   Újraéledt a régi szüreti felvonulás és bál hagyománya.

   2013-ban a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói Kilátót építettek a hegy legmagasabb pontjára, ami egyben a Gyarmat - Árpás "Akácvirág" turistaútvonal egyik állomása, mely a hegy felső útján vezet végig. Esőbeálló pihenőhely is van asztallal-padokkal és tűzrakó hellyel.

   Aki megteheti, és időben van még, az újranádazza a régi pincéje tetejét, de újak is készülnek: alul pince, felül összkomfortos hétvégi ház. Van, aki a saját kedvtelésére múzeumot rendezett be a régi eszközökből. 2012-ben összesen 3 pince, 2013-ban pedig 5 pince renoválása történt meg a Vidékfejlesztési Minisztérium által kiírt és megnyert pályázatok segítségével.




« Vissza az előző oldalra!

Csikvánd Község Önkormányzat - Magyar